2013. május 27., hétfő

Krumplis tészta



















Köret, körettel. A Krumplis tészta a magyar gasztronómia egyik igazi vadhajtása. Személy szerint sosem rajongtam ezért a fogásért, a kihívás tehát egy szépen tálalható élvezetes ételt konvertálni ebből a szénhidrátbombából, melyet egyébként komolyabb hedonisták kenyérrel fogyasztanak. Ezt is mindenképpen bele akartam csempészni a végső kompozicióba.



Egy masszív "krumpli ragut" készítettem, füstölt mangalicaszalonna kiolvasztott zsírjából. Hagyma, fokhagyma, bors, pirospaprika. Várjuk meg míg pörzsanyagok keletkeznek a raguban, ezután adjuk csak hozzá a pirospaprikát - levéve a tűzről vagy kevés vízzel felöntve.




































Olasz tojásos tésztát készítettem érzésből, 00-ás liszttel, tojással, sárgájával, olivaolajjal, sóval. Mivel tésztanyújtó gép árát elköltöttük lisztre, maradt a jóöreg sodrófa (teljesen jól használható gépezet)




























































Közben gondolom már mindenki kitalálta hogy az ételünk valójában egy krumplival töltött ravioli lesz.































Több változatot kipróbáltunk, végül egy saját "szabadalmaztatott" lezárási módszer vált be legjobban, praktika és design szempontból is. Egy pohár szélével nyomtuk össze erősen a 2 tésztalapot majd ollóval körbevágtuk.





















































A raviolik közé vastagra vágott karamellizált hagymakarika és a sült paprika került. A mártás egy csirkepaprikás kenyérrel besűrített leve, kovászos uborka kockákkal tálalva. Így azért mindjárt más.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése